181112 HíradóVideó: Regionális hírek, események:181112 Híradó
Forrás: Tatai Televízió, 2019/02/12 17:45

181112 Híradó1825. november 3-án Széchenyi István, birtokainak egy évi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság megalapítására. Ezt a napot ma már a Magyar Tudomány Ünnepeként ismerjük. A Posztoczky Károly Csillagvizsgáló és Múzeum minden év novemberében programsorozattal készül, az idén is érdekes előadásokkal várják az érdeklődőket.
Az ENSZ eddigi egyik legnagyobb vállalkozása a világ fenntartható fejlődésére megalkotott program, amelynek Magyarország is aktív résztvevője a kezdetektől fogva. A 15 éves projekt része az Agostyáni ökofaluban bemutatott mintagazdaság is, ahol újabb műhelymunkát szerveztek.
Az ország legnevesebb fizikatanára, Öveges József emlékére hozták létre a professzor nevével fémjelzett középiskolai versenyt fizikából és matematikából. A felmenő rendszerű verseny döntő fordulóját ezúttal is a tatai Eötvös József Gimnáziumban szervezték meg, már 39. alkalommal.
Projekttervezésben segítik a közösségeket a Piarista Rendházban. A Tudásközpontú Város című projekthez kapcsolódóan hamarosan több pályázati felhívás is megjelenik. Hogy az ezekre benyújtott jelentkezés sikeres legyen, egy 6 alkalomból álló képzési programban vehetnek részt az érdeklődők.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!

megjelölt videóidA videók előnézeti képének jobb alsó sarkában megjelenő gombbal tudsz videót hozzáadni a listádhoz. Ezek a videók mindaddig látszódni fognak itt jobb oldalt, amíg meg nem nézed őket.
jelenleg nincs videó a listádban
Napi bontás - 2024 Május »«
2024 Május
HKSzeCsPSzoV
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031