240506 HíradóVideó: Regionális hírek, események:240506 Híradó
Forrás: Tatai Televízió, 2024/05/06 21:15

240506 Híradó0:00 Híradó főcím
1:15 Május 3-án a Talentum Iskola ballagásával folytatódott a város középiskoláinak ünnepsége. Az intézmény grafikus képzésén idén 19 lány szerezhetett értékes tudást, amelyet akár rögtön a szakmában, illetve a továbbtanulás során is kamatoztathatnak.
3:48 A hagyományoknak megfelelően a belső ballagási ünnepség után hivatalosan is elköszöntek egymástól, tanáraiktól és az iskolától a Református Gimnázium végzősei. A három osztály közösen vonult végig péntek délután a Kocsi utcán, majd a szokásos ünnepséget a Református templomban tartották meg.
5:24 Lezajlottak a hétvégén a középiskolai ballagások városunkban, május 4-én, pénteken búcsúztak iskolájuktól a végzős diákok a Tatabányai Szakképzési Centrum Bláthy Ottó Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium tanulói is. Az intézményből érettségiző és szakmai vizsgát tevő fiatalok köszöntek el.
9:00 4 osztály, 134 diákja búcsúzott az Eötvös József Gimnáziumtól, május 4-én. A végzős fiatalokra az összetartó közösség volt a jellemző, hiszen a koronavírus járvány miatt, az első évben nem találkozhattak személyesen a tanulók, ezt azonban a későbbi években bepótolták.
11:43 Ülésezett Tata Város Helyi Választási Bizottsága. A tagok többek között a jelöltek nyilvántartásba vételét tárgyalták meg. A találkozó részleteiről Vámosi László a bizottság elnöke tájékoztatta stábunkat.
16:24 Ma, 16:00 órakor tartott sajtótájékoztatót Kiss Tamás a Fidesz – KDNP 2. számú egyéi választókerület képviselőjelöltje, amelynek keretében ismertette a városrész fejlesztésének terveit.
18:46 A VOSZ idén is folytatta nagyszabású VOSZFESZT Vállalkozói Szabadegyetem rendezvénysorozatát, mely idén Veszprémben a Pannon Egyetemmel közösen került megrendezésre 2024. április 25-én, csütörtökön. Az idei konferencia a fenntarthatóság, az ESG minősítési rendszer felmerülő témáját és kérdéseit járta körül.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!

megjelölt videóidA videók előnézeti képének jobb alsó sarkában megjelenő gombbal tudsz videót hozzáadni a listádhoz. Ezek a videók mindaddig látszódni fognak itt jobb oldalt, amíg meg nem nézed őket.
jelenleg nincs videó a listádban
Napi bontás - 2024 Május »«
2024 Május
HKSzeCsPSzoV
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031