Videó: Számítástechnika, tudományos kutatások, okostelefon és laptop tesztek:Amikor a Hatalom Elillan
A tavalyi év finoman szólva sem volt erős filmekben – ehhez képest idén már januárban sikerült két jó filmet is elcsípni a moziban. Az egyik a Segítség!, Sam Raimi új rendezése, amellyel közel húsz év után tér vissza a horror műfajához – még ha nem is a klasszikus értelemben.
A film főszereplője Linda (Rachel McAdams), egy kifejezetten kellemetlen, ám kompetens alkalmazott. Amikor egy üzleti út során egy repülőgép-szerencsétlenség után egy lakatlan szigeten reked a főnökével, a megszokott hatalmi viszonyok egyik pillanatról a másikra értelmüket vesztik.
A Segítség! nem váltja meg a világot, de cserébe nagyon pontosan mutat rá arra, mennyire környezetfüggő az, amit hatalomnak, vezetésnek vagy kompetenciának nevezünk. És arra is, hogy az emberi természet melyik oldalát jutalmazza a civilizáció – és melyiket a túlélés.
Ebben a videóban arról beszélek, mitől működik a film, hol marad visszafogott, mennyire érezzük benne Raimi jelenlétét, és miért tartom Rachel McAdams alakítását már most az év egyik legerősebbjének.
#SendHelp #segítség #kritika
Ne felejts el követni minket mindenhol! 😉
📞 Discord felületünk: https://discord.gg/BmqhrYuKeZ
🔗 VOD csatornánk: https://bit.ly/2L1pjiG
😃 Facebook: https://goo.gl/f3nby4
🎮 Twitch: https://www.twitch.tv/otherworld_live
📷 Instagram: https://goo.gl/ycJSLF
👍 Itt tudsz támogatni minket: https://bit.ly/3RVsTMUAz objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
TheOtherworldonline, 2026/06/12
TheOtherworldonline, 2026/06/05
TheOtherworldonline, 2026/05/16
TheOtherworldonline, 2026/05/14
TheOtherworldonline, 2026/05/11
TheOtherworldonline, 2026/05/10