Zöldövezet – 2018 februárVideó: Regionális hírek, események:Zöldövezet – 2018 február
Forrás: Zeg TV, 2018/02/05 20:30

Zöldövezet – 2018 februárJelenleg 560 nemzeti parkkal, valamint 14 világörökségi területtel büszkélkedhet Ausztrália. Olyan szakembert kértünk kameránk elé, akinek – rövid ideig ugyan-, de módjában állt ismerkedni a távoli földrész természeti kincseivel, megkapóan szép tájaival, no és állatvilágával. Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a felvételek mindegyikét beszélgetőpartnerünk, Horváth Jenő készítette.
Amint azt már jeleztük, ettől az évtől új sorozatot indítunk, melyben a madarakat és a gombákat igyekszünk közelről bemutatni. A madaraknál elsősorban természetvédelmi célok vezérelnek bennünket, míg a gombáknál a végzetes tévedések megelőzése a szándék. Felhíjuk kedves nézőink figyelmét arra, hogy az ismeretek elmélyítésénél használják a zegtv.hu honlapunkat, ahol a látottak bármikor, többször is visszanézhetők. Különösen ajánlott ez a gombáknál!
A 2018-as esztendőben először nyitottuk ki képtárunkat, ahol Czudor Léna alkotásait tekinthették meg.
A naptár szerint tél van, de a jelenlegi időjárás mást mutat. Ez azt is jelenti, hogy néhány feladatot már elvégezhetünk a kiskertekben a szakember útmutatásai alapján.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!

megjelölt videóidA videók előnézeti képének jobb alsó sarkában megjelenő gombbal tudsz videót hozzáadni a listádhoz. Ezek a videók mindaddig látszódni fognak itt jobb oldalt, amíg meg nem nézed őket.
jelenleg nincs videó a listádban
Napi bontás - 2025 Július »«
2025 Július
HKSzeCsPSzoV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031