A hagyományoknak megfelelően idén is újévi fogadással köszöntötte Szerencs Város Önkormányzata január 25-én a helyi vállalkozókat. A szerencsi Rákóczi-vár színháztermében megtartott eseményre a városban bejegyzett, helyi adót fizető cégek képviselőit várták. A meghívott vendégeket Koncz Ferenc üdvözölte, aki köszönetet mondott a jelenlévőknek, azért, hogy befizették az adót, amellyel biztosították a város további zavartalan működését. Koncz Ferenc bejelentette, hogy indul a 2018-as országgyűlési választásokon a 6. számú választókerület képviselő-jelöltjeként. Ehhez hozzátette, hogy az elkövetkezendő két hónapban a város ügyeit Nyíri Tibor, alpolgármester viszi tovább. Nyerges Attila, az Ismerős Arcok zenekar énekese „Apák és fiúk” című zenés irodalmi műsorát mutatta be. Kovács J. Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke mondott pohárköszöntőt, amelyben felhívta a figyelmet arra, hogy a vállalkozók a jó ügyek szolgálata érdekében szívesen fizetik be a helyi adót.
http://globotv.hu/Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Globo TV, 2025/07/12
Globo TV, 2025/07/11
Globo TV, 2025/07/11