menü

31 21:00

Halottak napja 2017 - Németh Csaba videójegyzete Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe, virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása – írja Fekete István.
Béke és nyugalom. Csak a fáradt őszi levelek csörgése kíséri léptünk nyomát a novemberi temetőben. A sírokon tarka virágszirmok alkotnak illatos takarót. A krizantémok őrzik szeretteink örök álmát. Még csak most ment el, s máris mérhetetlenül hiányzik, több éve itt hagyott, de hiánya nem szűnik. Nagyszülők, szülők, gyermekek emlékére gyújtunk ilyenkor mécsest, s imádkozunk összekulcsolt kézzel sírjuk felett. És miközben az élet mulandóságán töprengünk, egy pillanatra megáll az idő. A gyertya, viasz könnyet ejt, miközben a hűvös őszi szélben lángja pajkos táncot jár.
Hozzánk tartozik a gyász, a könnyek, a szenvedések, a fájdalmak éppen úgy, mint az öröm ragyogása a mosolygó tekinteteken. Csak az nem érti a gyászt, aki még nem szeretett, akinek nem fáj a veszteség, elvesztése a annak, aki életének örömét és fényét adta. Csak az nem tud gyászolni, akinek nem hiányzik senki.
Földi életünk minden küzdelme, minden sikere és kudarca mögött valahol a lelkünk mélyén ott lappang a félelem a haláltól, az elmúlástól. Porból vagyunk, s porrá leszünk. Az elmúlás gondolata életünk hajnala óta foglalkoztat – megérteni azonban talán életünk alkonyán sem sikerül. Mikor sorra hagynak el szeretteink jövünk rá, milyen egyedül is éljük életünket. Mert van, hogy hiánya rögtön kínzó fájdalommá válik, de van, hogy csak évek múltán vesszük észre szeretteink hiányát.
Sokszor hisszük, hogy a halottak napja az elhunytakról szól – én azt mondom, hogy inkább az élőkről. Az élőkről, akik emlékeznek, és akikre emlékezni fognak. Akik szeretet adnak, ápolnak, emlékeket őriznek azokról, akik a sírokban nyugszanak. Mert, bár már nem élnek közöttünk, talán nem telik el nap, ünnep, boldog és boldogtalan óra, hogy ne gondolnánk rájuk. Csak az hal meg, akit elfelejtenek – de elfelejthető-e egy édesanya, egy apa, egy testvér, egy barát? Mert legyen bármilyen gonosz is az élet, kegyetlen a sors – ők az emléküket hagyták örökül ránk.
Dronfelvételek: Hajdu ZénóAz objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!

Kapcsolódó videók