Magyar kezdeményezésre tárgyalnak a mézről az Európai UnióbanVideó: Regionális hírek, események:Magyar kezdeményezésre tárgyalnak a mézről az Európai Unióban
Forrás: TV Eger, 2017/10/30 12:45

Magyar kezdeményezésre tárgyalnak a mézről az Európai UnióbanMagyar kezdeményezésre tárgyalnak a mézről, a méhészetek és a méhészek helyzetéről az Európai Unióban - mondta a Fidesz európai parlamenti képviselője, az ágazat helyzetével foglalkozó Méz-jelentés előterjesztője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón. Erdős Norbert tájékoztatása szerint az Európai Parlament szakbizottságai most vitatják meg a Méz-jelentés: a méhészeti ágazat jövőképe című előterjesztést. A jelentés várhatóan novemberben kerül majd az agrárbizottság elé, a szavazás a tervek szerint hónap második felében lesz. Az EP-képviselő kiemelte: Magyarország számára a téma azért fontos, mert az ország a harmadik legnagyobb méztermelő ország az unióban. Emellett az unióba áramló, többször kétes minőségű kínai méz sok gondot okoz a magyar és más uniós méhészeknek. Az ágazat jelentőségét az is mutatja, hogy a méhek porozzák be a növények 84 százalékát, és a beporzás teszi lehetővé az élelmiszerek 76 százalékának előállítását. Erdős Norbert rámutatott: az unió méztermelése, csak a belső fogyasztás 60 százalékát fedezi. A fennmaradó hányad az import, amelynek 50 százaléka Kínából származik. A 450 ezer tonnás kínai méztermelés 20 százaléka pedig nem nevezhető méznek, mert hamisítvány. A mézhamisítás sok gondot okoz az EU tagországok méhészeinek, köztük a magyaroknak. A Méz-jelentés ezért javasolja a mézimport eddiginél szigorúbb ellenőrzését, az unió külső határain. Továbbá kezdeményezi a gyantaszűrés megtiltását, mert az lehetővé teszi a mézet szennyező különböző szermaradványok - például antibiotikumok, vagy a cukorszirup - "eltüntetését". Tájékoztatott arról is, hogy az ágazat évente mintegy 36 millió euró (mintegy 10-11 milliárd forint) támogatást kap az unió pénzügyi forrásaiból. Ezt - javasolja a jelentés - a korábbi szintre, azaz 47 millió euróra (mintegy 14-15 milliárd forintra) kellene emelni. A szóban forgó jelentés iránti fokozott figyelmet jelzi, hogy az Európai Parlamentben csaknem félszáz módosító indítványt nyújtottak be hozzá az EP-képviselők - hívta fel a figyelmet Erdős Norbert. Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke az MTI-kérdésére elmondta: Magyarországon a méhészek száma mintegy 20 ezer, a méhcsaládoké pedig mintegy 1,2 millió. Magyarország évente mintegy 20 ezer tonna mézet exportál - döntő hányadát az Európai Unió országaiba -, belföldön 7-8 tonna méz fogy évente, ami lehetne lényegesen több - jegyezte meg. Hozzátette: a magyar állattenyésztés bruttó árbevételének 2 százalékát adják a méhészeti termékek. Ez évente 20-26 milliárd forint között mozog. A magyar méhészeti ágazat támogatása évi mintegy 1,5 milliárd forint, amelynek a fele az unió büdzséjéből származik. Nyitrai Zsolt, stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott arról beszélt: 2010 óta a méhcsaládok száma jelentősen nőtt, akkor 600 ezer volt. Az ágazat a jelzett időponttól mintegy 10 milliárd forint támogatást kapott, aminek a fele uniós forrás volt. A méhészek, az egyéni vállalkozók és az őstermelők, az agrár-Széchényi kártyával kedvezményes hitelhez juthatnak. Emellett a mézes reggeli már az óvodások körében is népszerűsíti a mézfogyasztást 2014 óta. Így évente több mint 100 ezer gyerek ismerkedhet meg a kiváló minőségű magyar mézzel - hangoztatta a miniszterelnöki megbízott. MTI 2017. október 29., vasárnap 13:37Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!

megjelölt videóidA videók előnézeti képének jobb alsó sarkában megjelenő gombbal tudsz videót hozzáadni a listádhoz. Ezek a videók mindaddig látszódni fognak itt jobb oldalt, amíg meg nem nézed őket.
jelenleg nincs videó a listádban
Napi bontás - 2024 Május »«
2024 Május
HKSzeCsPSzoV
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031