Fába faragott csodák a csíkszeredai megyeházán
A Hargita Megyei Művészeti Népiskola tanulóinak munkáiból nyílt kiállítás
A Hargita Megyei Művészeti Népiskola fafaragó szakos diákjainak kiállítása nyílt meg június 27-én, hétfőn a csíkszeredai megyeházán. A Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő népiskola által szervezett kiállítás címe: Fába faragott csodák. Péter Csaba, a népiskola vezetője elmondta, hogy a fafaragó szakos diákok ez évi munkái tekinthetők meg, amelyek Csíkszeredában, Szentegyházán és Zetelakán készültek. Az is elhangzott, hogy a népiskolában 38 éve folyik fafaragó oktatás, a megye öt településén, évente mintegy száz diákkal. „Ez az egyik legtermékenyebb szakma. Itt nem lehet mellébeszélni, mert ez a munka könnyen mérhető, a termék magáért beszél” – hangsúlyozta Péter Csaba.
Péter Csaba, igazgató, Hargita Megyei Művészeti Népiskola
Kitért arra, hogy Hargita Megye Tanácsa ösztönzésére székelykapu-faragást is oktatnak, és arra biztatnak minden tanulót, aki a fafaragó szakon végez, hogy sajátítsa el e tudást. „Az iskola kapuja nyitva áll mindenki előtt, és a hölgyeket is biztatjuk, ők is kezükbe vehetik a vésőt” – tette hozzá a népiskola vezetője. Azt kívánta, hogy a fafaragás szakot végzők jó kedvvel, eredményesen és nem utolsósorban jól megfizetve űzzék ezt a mesterséget. Ez a gondolat összefügg a megyei tanács azon törekvésével, hogy minél több fiatal sajátítsa el a hagyományos népi mesterségeket, és az megélhetést jelentsen számukra.
András Lajos, oktató, Hargita Megyei Művészeti Népiskola
A kiállítás az elkövetkező hetekben még megtekinthető a megyeháza földszinti kiállítóterében.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Hargita TV, 2023/11/30
Hargita TV, 2023/11/28
Hargita TV, 2023/11/24
Hargita TV, 2023/11/23
Hargita TV, 2023/11/16