A karcfalvi-jenőfalvi gyermek-fúvószenekar előadásával kezdődött a csíkjenőfalvi kultúrotthonban Hargita Megye Tanácsa kihelyezett ülése január 28-án, csütörtökön, amelynek napirendjén szerepelt a 2016. évi költségvetésről szóló határozattervezet. Az idei büdzsét tömören így jellemezte Borboly Csaba megyeelnök: a szükség költségvetése.
Sajtótájékoztatón mutatta be a Kárpát-medence rangos képzőművészeti eseményei közé sorolt, Székelyföldi Grafikai Biennále negyedik kiadásának pályázati kiírását február 1-jén Kovászna és Hargita Megye Tanácsa. A megmérettetésre egyaránt várják hazai, illetve nemzetközi művészek jelentkezését. Idéntől egyetlen kategóriában lehet beküldeni pályamunkákat, a digitális reprodukciók feltöltésének határideje március 25.
Délutánonként románul tanulnak a Tompában. A székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskolában két pedagógus, újító szándékkal, az elemi osztályos diákoknak ingyenes románnyelv tanórákat tart. A gyerekek és a szülők is hasznosnak tartják az oktatást.
Több napos rendezvénysorozatot szerveznek városunkban a farsangbúcsúztatás alkalmából. A művelődési központ gyerekek és felnőttek számára is kínál programokat jövő hét végén, ugyanakkor nem marad el a már hagyományos farsangtemetés sem.
Január 23-án, szombaton a farsangi lakodalmas játék során a fiatalok különböző maskarába öltözve járták Kibéd utcáit, adományokat és elemózsiát kéregetve az esti mulatságra. A felvonulásban csak fiúk vettek részt. A kisebbek először mindig csak “szépek” lehetnek, miután legalább két éve részt vettek a farsangolásban, utána bekerülhetnek a “csúnyák”, az ostorosok sorába. De hogy pontosan hogyan is van ez, most kiderül az interjúból.
Jelmezt öltöttek a fogyatékkal élők és segítőik. A Szent Gellért Alapítvány, a Never Give Up! – Soha ne add fel! Egyesület és a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesülete az elmúlt hétvégén farsangi bálba hívta az udvarhelyszéki fogyatékkal élőket. Az eseményre a bethlenfalvi kultúrotthonban került sor, és az ünneplőknek Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala jóvoltából egy kis ajándékcsomagot nyújtott át az RMDSZ Székelyudvarhelyi Nőszervezete.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Hargita TV, 2023/11/30
Hargita TV, 2023/11/28
Hargita TV, 2023/11/24
Hargita TV, 2023/11/23
Hargita TV, 2023/11/16