Videó: Regionális hírek, események:„Normális?” – Címkézés helyett párbeszédet indít és a láthatatlan krízisekre reagál a Segítő Kéz
Forrás: Buda Környéki TV, 2026/10/01 11:15
Rendhagyó, figyelemfelkeltő címmel indított új, hatalkalmas előadássorozatot a törökbálinti Segítő Kéz Szolgálat. Kis Bernadett igazgatónő a szervezet mindennapi küzdelmeiről, a szociális szférát terhelő rendszerszintű hiányosságokról, valamint a nyári hőkupola okozta rendkívüli kihívásokról számolt be, rávágva a választ a szakma örök kérdésére: a szociális munka nem varázspálca, hanem mély elköteleződés.
A tavalyi, nagy sikerű demencia-sorozat után a szolgálat munkatársai idén a társadalmi elvárások és a személyes krízisek határvonalait boncolgatják.
MIT JELENT MA A NORMÁLIS?
A programsorozat ötletét maguk az ügyfelek adták, akik a gyásztanácsadásra vagy pszichológiai konzultációra érkezve szinte kivétel nélkül felteszik a kérdést: „Normális az, amit érzek?”. Az igazgatónő szerint a társadalom és olykor maguk a szakemberek is túl gyorsan ítélkeznek és címkéznek.
Az előadássorozat első alkalmán Révész Zsófia pszichológus kulturális-antropológiai és szubjektív megközelítésből mutatta be a témát, rávilágítva arra, hogy ami száz éve elfogadott volt, az ma már elképzelhetetlen.
A normalitás határainak elmosódása leginkább a gyermekeknél érhető tetten:
• Átalakuló iskolai realitás: Míg régen egy-egy problémás gyerek jutott egy osztályra, ma egy 30 fős közösségben akár 10–20 diák is tanulási nehézséggel vagy magatartási zavarral küzd, az osztályok felében pedig elvált szülők gyermekei ülnek.
• A címkézés csapdája: Az iskolákban gyakran rásütik az ADHD-s vagy autista gyermekekre, hogy viselkedésük „nem normális”. A Segítő Kéz szakemberei szerint a gyermek csupán tünete annak, amit a család, a kultúra vagy maga a társadalom képvisel.
A legnagyobb problémát az országos gyermekpszichiátriai és szakemberhiány jelenti. Megfelelő állami diagnosztika és terápia híján a gyermekek nem kapják meg a szükséges ellátást, a kezeletlen problémák pedig végül szociális krízisként csapódnak le a családsegítőknél.
ÉLETMENTŐ MUNKA A HŐKUPOLA IDEJÉN
A szociális szféra nélkülözhetetlensége a váratlan, szélsőséges helyzetekben mutatkozik meg leginkább. A nyári, tartósan 40 fok feletti hőkupola a törökbálinti idős és mentális betegséggel élő lakosokat is rendkívüli módon megviselte.
„Amikor a járványok vagy a hideg miatt más intézmények bezárnak, mi akkor nyitunk ki igazán. A hőségriadó alatt klimatizált helyiséget és vizet biztosítottunk, de a legfontosabb az volt, hogy az utcákat járva olyan krízishelyzetben lévő idősekre találtunk rá, akik addig teljesen láthatatlanok voltak a rendszer számára” – hangsúlyozta Kis Bernadett.
Sok esetben nem az utcai lét, hanem a korszerűtlen, régi vályogházak és „Kádár-kockák” jelentették a csapdát, amelyek úgy beszívták a meleget, hogy az idősek otthon sem voltak biztonságban. A Segítő Kéz munkatársai a krízis heteiben egészségügyi ellátást szerveztek, családtagokat kutattak fel, és ahol szükséges volt, gondnokság alá helyezési eljárásokat indítottak el.
A SZAKMA TISZTELETE
A szociális szféra problémái mélyen összefüggenek az oktatás, az egészségügy és a lakhatáspolitika működésével. Kis Bernadett kiemelte: a szociális munkásnak nincs varázspálcája; ha az állami alaprendszerek hiányosak – például nincs hová elhelyezni a kórházakban hagyott csecsemőket vagy a nehéz sorsú gyermekeket –, a szociális háló is túlterheltté válik.
Az igazgatónő üdvözölte a tavaszi kormányváltás utáni strukturális változásokat, és azt, hogy a gigaminisztériumok helyett önálló tárcát kapott az oktatás és a szociális szféra (Lannert Judit és Hegedűs Zsolt vezetésével). Ugyanakkor jelezte: a civil szervezetek kiemelt bevonása mellett kulcsfontosságú lenne, hogy az állam az önkormányzati fenntartású intézmények hangját és mindennapi nehézségeit is meghallgassa.
A riport zárásaként az igazgatónő keserűen mutatott rá a szociális szakma társadalmi alulértékeltségére.
„Mi vagyunk a nemzet csendes napszámosai. Óriási méltósággal, csendben dolgozunk. A mi munkánk gyümölcse nem olyan látványos, mint egy sikeres orvosi műtét vagy egy megtanított mateklecke: egy jól menedzselt család vagy egy méltóságteljes válás eredménye sokszor csak 10–20 év múlva válik láthatóvá a társadalomban”.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
