Videó: Regionális hírek, események:Híradó 2026.06.02.
Borkóstolással, koncertekkel készültek a szervezők a 44. Orbán-napi Borünnepre a Hajósi pincefaluban május végén. A három napos rendezvényre az ország minden részéből érkeztek a bor és a gasztronómia kedvelői. A borlovagok szoborlocsolással biztosították az idei évjárat frissességét. A településvezetésnek fontos a hagyományőrzés és a turizmus, ennek jegyében tesznek meg mindent a programok szervezéséért.
Megszólalók:
Lauter Zsolt, Dabas
Knehr István, borász, elnök, Vintegro Egyesület
Ifj. Alföldi Albert, Hajós polgármestere
Minden szabálynak megfelel, kinyithatott a bajai Sugovica szabadstrand június elsejével – tájékoztatta Híradónkat a Bács-Kiskun vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya. A bajai önkormányzat sem tétlenkedett eközben: minden személyi és tárgyi feltételt megteremtett ahhoz, hogy a kijelölt területen biztonságban lehessen fürdeni. Az idei évben a hatóságok közösen úgy döntöttek: 90 és 700 centiméter között határozzák meg a strandoláshoz alkalmas vízszintet.
Megszólalók:
Szilágyiné Tóth Éva, a BKVKH Népegészségügyi Főosztály Közegészségügyi Osztály vezetője
Mihályi László, műszaki és üzemeltetési ügyintéző, Városrendészeti és Városüzemeltetési Iroda, Baja Megyei Jogú Város Önkormányzata
16 év után újra bekerülhet a Guinness rekordok nagykönyvébe Baja. 2010-ben közel 1600 fő csárdásozott a városban, idén pedig az a cél, hogy több mint kétezer fő táncoljon egyszerre a Szentháromság téren. Az eseményre július 9-én a 30 éves Bajai Halászléfőző Népünnepély keretében kerül sor. A rekord feltétele a regisztráció, amit a helyszínen 16 órától, több ponton lehet lebonyolítani. A zenéről Bácska Banda, valamint Csurai Attila és zenésztársai gondoskodnak, előzetes tánctudás nem szükséges – tájékoztatta Híradónkat Kis Zoltán táncpedagógus. A szervező stúdiónkban elmondta: az a céljuk, hogy több ezren táncoljanak együtt, várják az érdeklődőket egyénileg, párban vagy csoportosan is!
Megszólaló: Kis Zoltán, szervező, a Szeremlei Néptáncegyüttes táncpedagógusa
Hétvégén rendezték a vármegyei labdarúgó-bajnokságok 30., egyben utolsó fordulóját. A vármegyei I. osztályban a Bajai LC idegenben lépett pályára, míg a vármegyei III. osztály déli csoportjában a Bajaszentistváni SK hazai közönség előtt fogadta a Tataháza együttesét. Stábunk a szentistváni mérkőzésre látogatott ki.
Megszólalók:
Holczer Csaba, Bajaszentistváni SK
Puskás Csaba, Bajaszentistváni SKAz objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Bajai TV, 2026/06/12
Bajai TV, 2026/06/11
Bajai TV, 2026/06/10
Bajai TV, 2026/06/10
Bajai TV, 2026/06/09
Bajai TV, 2026/06/09
Bajai TV, 2026/06/08
Bajai TV, 2026/06/07