Különleges diplomaosztóra került sor a kerületben, a Budapesti Kongresszusi Központban. Egy másik budai kerület és az ország egyik legnívósabb felsőoktatási intézményének hallgatói kapták meg itt az életre bocsátó szép üzenetet, vagyis a diplomájukat. Az Óbudai Egyetem negyed százada megalakult karának, a Neumann János Informatikai karnak a hallgatói mostantól nemcsak kutatói, hanem alakítói is az informatika, a hírközlés, vagy éppen a mesterséges intelligencia világának.
Web: https://tvbuda.hu
Közműsor szolgáltatóként a Buda Televízió korszerű, a helyi igényekhez igazodó, azokat kiszolgáló
műsorstruktúrájával közvetítő szerepet tölt be a lakosság, az önkormányzat,
a közhivatalok és a civil szervezetek között.
A Buda TV 24 órán keresztül tájékoztatja a lakosokat a hét minden napján.
Hétköznap reggelenként 7 és 10 óra között útfigyelő kameránk segítségével időjárás jelentést, közlekedési információkat
szolgáltatunk, 10 órától 15 óráig az esti műsorokat ismételjük meg, 15 és 19 óra között pedig a Képújság oldalain
tájékoztatjuk a nézőket. Főműsoridőben 19 és 22 óra között híreket, stúdióbeszélgetéseket,
színes helyi riportokat, képes összefoglaló anyagokat sugárzunk.
Óbudai diplomaosztó a hegyvidékenAz objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Hegyvidék TV, 2025/07/25
Hegyvidék TV, 2025/07/25
Hegyvidék TV, 2025/07/25
Hegyvidék TV, 2025/07/25
Hegyvidék TV, 2025/07/25
Hegyvidék TV, 2025/07/24
Hegyvidék TV, 2025/07/24