Ezentúl Szent Benedek és Szent Rita vigyáz a Szent László ÁMK kollégiumának lakóira. A megújult épületet június 16-án, hétfőn adták át, a munkálatok pedig már a tavaszi szünetben befejeződtek.
Megszólalók:
Hajdók Róbert, főigazgató, Szent László ÁMK
Dávid Mária Bernadette nővér, általános főnöknő, Kalocsai Iskolanővérek
Binder Károly és Zsombori Erzsébet közös estjével zárult az Ady Endre Városi Könyvtár első félévének programsorozata. Az eMeRTon- és Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, valamint az erdélyi származású grafikus és festőművész Márai Sándor, Hamvas Béla és Weöres Sándor gondolatait hozták el a bajaiaknak, zongorakísérettel.
Megszólalók:
Binder Károly – eMeRTon- és Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára
Zsombori Erzsébet, grafikus és festőművész
Bútorfestés, gyertyakészítés, valamint középhaladó szintű makramé alkotta az idei szakköri foglalkozásokat a Bácskai Művelődési Központban. A több hónapos tanfolyamokon készült munkákból nyílt tárlat a kulturális intézményben június 16-án. A foglalkozások idén ősztől is folytatódnak.
Megszólalók:
Simonné Czibolya Erzsébet, Baja
Barabásné Karai Dóra, múzeumpedagógus, Türr István Múzeum és Bácskai Művelődési Központ
Gálovitsné Szabó Hildegárd, közművelődési igazgatóhelyettes, Türr István Múzeum és Bácskai Művelődési Központ
Június 13. és 20. között a budapesti Papp László Sportarénában rendezik meg a judo világbajnokságot. A pénteki nyitónapon lépett tatamira a bajaiak kiválósága, Andrási Márton is, aki remek versenyzéssel világbajnoki 5. helyet ünnepelhetett. A sportolót hétfőn a Gyuró László Sportcsarnokban fogadták a bajai klub vezetői, edzői és versenyzői.
Megszólalók:
Andrási Márton,
Radics Attila, edző, Mogyi Bajai Judo ClubAz objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Bajai TV, 2025/06/19
Bajai TV, 2025/06/18
Bajai TV, 2025/06/17
Bajai TV, 2025/06/16
Bajai TV, 2025/06/16
Bajai TV, 2025/06/13
Bajai TV, 2025/06/12