01:23 Közel tíz tájegység fazekaskultúrája mutatkozott be a hétvégén Tatán
04:55 A hagyományőrzés jegyében szólította meg az érdeklődőket a Vár környezete
08:05 Soros ülését tartotta a Kistérségi Társulási Tanács
11:07 Forognak a kerekek, készül a kenyér, megnyitotta a szezont a malomkert
16. alkalommal valósult meg a Nemzetközi Fazekasmester Találkozó, amely részeként a hivatás magyarországi és határon túli képviselői látogattak el Tatára. A két napos, ingyenes rendezvényen az érdeklődők megismerkedhettek a különböző technikákkal készült kerámiákkal, valamint azok elkészítési módjába is betekintést nyerhettek.
*#
Népzene, néptánc, mesemondás és még megannyi kísérőprogram kíséretében élvezhették a Nemzetközi Fazekasmester Találkozó kínálatát a családok. Az esemény azontúl, hogy lehetőséget ad a kapcsolatépítésre a keramikusok és a civilek között, a magyarság értékeit is hivatott népszerűsíteni.
*#
A Versenyképes Járások Program végrehajtása új feladatként jelentkezik a következő időszakban a Tatai Kistérségi Többcélú Társulási Tanács munkájában. Erről és a költségvetés végrehajtásáról is egyeztetett a szervezet legutóbbi ülésén.
*#
Linzersütés, lisztes játszó, népmese és gyermekrajz kiállítás. Színes programokkal üdvözölte a szezon a Malomkert. A nyitóünnep alkalmából kicsiket és nagyokat várt a az országban is egyedülálló interaktív park.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03