Híradó
0:00 Főcím
1:23 A mai napon zárult az egyeztetés- sorozat a Városházán
5:45 Két hét alatt közel harminc program- közeleg a Civil Napok
8:12 Paprikáskrumplival koronázták meg a körzeti találkozót
11:25 Országos verseny után Európa bajnokságot szerveztek a tatai karatésok
1. Hatodik, egyben utolsó alkalommal tájékoztatták az október elsejétől mandátumot szerzett új önkormányzati képviselőket. Ezúttal a vagyongazdálkodás és a költésvetés volt kiemelt téma, és folytatódott a korábban megkezdett politikai együttműködési megállapodás egyeztetése is.
2. Közzé tette az idei programsorozat eseményeit a Tata és Térsége Civil Napok. A Társulás tavalyi jubileuma, és a sűrű nyári időszak után is színes kínálattal jelentkezett, melyben a sport, kultúra, épített és természeti környezetünk, és az ismeretterjesztés is helyet kapott.
3. Civil összefogásnak köszönhetően, második alkalommal hívták életre a Geszti Pikniket. Az augusztus végi rendezvény célja, hogy a körzet lakói minőségi időt tölthessenek együtt, ezzel kiépítve új kapcsolatokat és megerősítve a régieket. Az egész napos programon minden korosztály és érdeklődési kör találhatott számára megfelelő kikapcsolódási lehetőséget.
4. Augusztus 30-szeptember 1 között Tatán adott otthont a Shotokan Karate Európa Bajnokságnak, közel 20 ország 900 versenyzőjének részvételével. A kihívásban küzdelem és formagyakorlat is szerepelt, ahol a rendezést segítő kölyöksárkányok színeiben is többen érmekkel és pontszerző helyekkel gazdagodtak.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03