Híradó
0:00 Főcím
A vizek kutatásával és felhasználásával kapcsolatban tartottak konferenciát
A legkülönbözőbb zenei produkciók kaptak bemutatkozási lehetőséget
Leendő első osztályosokat és szüleiket várta program a Jázmin Iskolában
Közel nyolcszáz gyermek ül a Vaszary iskolapadjaiba hétfőtől
Éppen 20 éve szerveztek először konferenciát a Kárpát medencében található ásványvizekről, amelyet Csíkszeredán hívtak életre a szakemberek. A kezdeményezés azóta is sikeres, idén Tatán hívták életre az eseményt, ahol az előadásokat tanulmányút követte a város meghatározó helyszínein.
Több, mint 10 zenekar, négy csütörtök és két létesítmény összefogásának köszönhetően, idén sem volt hiány zenében a tóparton. A Peron Music Tehetséggondozó Központban tanuló formációk a Zsigmond Teraszon adhattak számot tudásukról.
A koronavírus járványt követően született meg a gólyanap ötlete a Jázmin Iskolában, amely tanévkezdést segítő rendezvény azóta is népszerű az érintettek körében. Augusztus végén a leendő első osztályosokat várták a pedagógus tematikus programokkal, ahol a szülők is betekintést nyertek a mindennapokba.
A körzet egyik legnagyobb oktatási intézménye, a Vaszary János Általános Iskola várta a szeptember másodikától első, illetve ötödik osztályos tanulókat egy interaktív délelőttre. A gólyanap lehetőséget ad a gyerekeknek feloldódni, akik játékos keretek között ismerhetik meg az életük következő éveiben meghatározó helyszínt.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03