Híradó
0:00 Főcím
1:25 Hagyományosan koncerttel zárult az idén negyed évszázados fesztivál
4:32 Felvonulással és ünnepi misével szólították meg az agostyániakat
7:53 Közel 150 érdeklődővel valósult meg az éjszakai kerekezés program
10:19 Hatodik éve köszöntötték meg a Cseke-tavat a civil szervezet képviselői
Több, mint kétórás koncerttel ért véget a tíz napos Barokk Fesztivál, amely kezdeményezés 25. éve sorakoztatott fel zenés, kulturális programokat a városban. A nagysikerű eseménysorozaton a Schiffer Ervin Nemzetközi Zenei Mesterkurzus hallgatói is közreműködtek, akik a Kapucinus templomban zárták le a rendezvényt.
Sok éves hagyományát folytatva idén három napon keresztül várta az érdeklődőket a Szent Ágoston Napi Búcsú Agostyánban. A településrészen minden generációt próbáltak megszólítani a szervezők, így diák zene, sváb bál, ünnepi felvonulás, csapra verés és ünnepi szentmise is a program részét képezte.
Tata és Tatabánya Város Diákönkormányzat közös szervezésében valósult meg az éjszakai kerekezés program, augusztus utolsó vasárnapján. A rendezvényen a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőrfőkapitányság is közreműködött, amely összefogás célja a testmozgás és a minőségi időtöltés fontosságának népszerűsítése volt.
Immáron 6. alkalommal hívta életre Cseke-tó köszöntő kezdeményezését az Esterházy Ferenc Baráti Kör Egyesület. A civil szervezet az Angolkert épített és természeti örökségeit mutatja be minél szélesebb körben, amely misszióhoz idén rendhagyó séta is csatlakozott a program zárásaként.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03