Híradó
A Szegedi Kortárs Balett Társulat előadásával zárult a színházi évad
A Cseke-tó vízszintjén is megmutatkozik a tartós aszály eredménye
Különleges előadásban elevenedtek meg a régizene dallamai városunkban
A kortárs zeneszerzők és a barokk kor kapcsolatáról tartottak előadást
Programokban gazdag színházi évad elevenedett meg az Angolpark környezetében, köszönhetően a Tatai Szabadtéri Játékoknak. Idén kiemelt szerepet kapott a kultúra városunkban, közel húsz előadásra válthattak jegyet az érdeklődők.
Tartós meleg és szárazság jellemezte az idei nyarat országunkban. Ennek több szempontból is negatív hatása volt az természetre, a Cseke-tó vízszintje például 40 centiméterrel alacsonyabb, mint az üzemi működéshez előírt. A horgász egyesület azonban több törekvésről is beszámolt a halak megfelelő életkörülményeinek biztosítása érdekében.
Közel 4 évtizedes testvérvárosi kapcsolatot ápol Tata és az Észak-Hollandiában található Alkmaar települése. A kötelék több szálon megmutatkozott az évek alatt, legutóbb a Barokk Fesztivál részeként. A Piarista Rendházban a külhoni csapat adott koncertet az érdeklődőknek.
Nem csak zenei, ismeretterjesztő programokkal is jelentkezik az idén 25 éves Tatai Barokk Fesztivál. A Kuny Domokos Múzeumban Tihanyi László zeneszerző, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense tartott előadást a kortárs zene és a barokk kor kapcsolatáról.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03