0:00 Hírszemle főcím
1:02 Kultúrából, szórakozásból és a minőségi idő eltöltésének lehetőségéből nem volt hiány ezen a nyáron Tatán. Erről többek között Szvatek Péter a TATAKULT. Kft. igazgatója gondoskodott, aki újra fényt hozott a Szabadtéri Színpadra. A Tatai Szabadtéri Játékok mintegy 20 előadással jelentkezett 2024-ben, amely színházi szezon minden korosztály és érdeklődési kör igényeit szem előtt tartotta. A program először június 28-án töltötte meg a közönség sorait, augusztus 19-én, pedig szintén teltházas érdeklődéssel búcsúzott a felejthetetlen évad.
9:34 Jól ismert arcokat pillanthatott meg a közönség, akik hangos nevetéssel töltötték meg az Angolkert környezetét július első csütörtöki napján. Míg júniusban egy felnőtteket és egy gyermekeket megszólító darab töltötte meg a nézőteret, július 4-én ismét az idősebb korosztálynak kedveztek a szervezők. A szeretőből egy is sok című vígjáték osztatlan sikert aratott a megjelentek körében. A darabról Beleznay Endre színész, rendező beszélt bővebben.
11:57 Négy személyiség, négy élettörténet és egy közös kaland elevenedett meg legutóbb a Tatai Szabadtéri Játékok színpadán, köszönhetően Kocsis Judit, Sztárek Andrea, Kováts Kriszta és Bede-Fazekas Annamária előadásának. Az Öreglányok című zenés komédia ismét teltház kíséretében elevenedett meg, nem csoda, hiszen a főszereplők, így Sztárek Andrea is örömmel lépett a közönség elé.
13:43 A Szabadtéri Játékok szezonja egy nagysikerű, számos országban bemutatott és osztatlan sikert aratott darab előadásával zárult. A Szegedi Kortárs Balett első alkalommal érkezett Tatára, ahol a Carmina Burana táncjátékot elevenítették meg a professzionális művészek. A felkérés lehetőségét Pataki András az intézmény igazgatója értékelte.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03