0:00 Hírszemle főcím
0:48 2015-ben hívta életre az első Klassz a Parton Fesztivált Érdi Tamás, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész. A főként szabadtéri, zenei kezdeményezés először csak a Balaton parti településeket érintette, azonban idén már 5. éve valósultak meg klasszikus zenét népszerűsítő koncertek Tatán is. Az esemény ötletgazdája és É. Szabó Márta a Cimbora Alapítvány elnöke is tiszteletét tette városunkban.
4:12 Visszatérő, fiatal tehetségek léptek színpadra a jubiláló Klassz a Parton Fesztivál különböző helyszínein. Az ötlet célja egyfajta üzenetet közvetítése a jövő generációja irányába, de a közönség megszólítása mellett a művészek fejlődését is nyomon követhették az érdeklődők. Mayer Andrea a Klassz a pARTon Fesztivál projektmenedzsere a megnyitón elmondta, örömmel szervezik meg a kulturális programot Tatán.
8:18 A Klassz a Parton Fesztivál első tatai koncertjének célközönsége a családok voltak, így autentikus környezetben ismerhették meg a generációk 2012-ben alakult formáció sajátosságát. A kamaraegyüttest korábban már hallhatta a közönség az országos sorozat részeként, idén ismét bemutatkozási lehetőséget kaptak a művészek. Erről Németh Zsombor művészeti vezető beszélt bővebben.
10:04 Fuvola, szaxofon, cselló és gitár különleges összejátékát hallhatta a közönség a Kastély téren. A rendhagyó formáció bemutatója a Klassz a Parton Fesztivál idei utolsó tatai koncertje volt, ahol európai és latin-amerikai szerzők mellett, kortárs darabok is helyet kaptak. A felkérést nagy örömmel fogadták a művészek, Csőke Flóra a kezdetektől izgatottan áll a közönség elé.
12:41 Közkedvelt helyszíne lett Tata a Klassz a Parton Fesztiválnak. A zenés nyáresti események 3 helyszínen szólították meg térítésmentesen az érdeklődőket a város különböző pontjain. Azonban a település nem csak a helyszínt biztosította, helyi kötődésű művészek is a színpadra léptek a program során, így Bánfi-Nemes Réka fuvolaművészt is hallhatta a közönség.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03