0:00 Híradó főcím
Egész évben, de főleg a nyári időszakban népszerű találkozási helyszín az Építők Parkja. A területen mindennap üzemel az ingyenesen igénybe vehető nyilvános mellékhelyiség, amelyet július elején megrongáltak. A Tatai Városgazda Nonprofit Kft. folyamatosan dolgozik az egység renoválásán.
Hosszú évek óta közkedvelt turisztikai célpont a Tatai Fényes Tanösvény, amely ökoturisztikai útvonal minden évszakban új arcát mutatja a látogatóknak. A helyszínen idén megnyitott a Jégmadár Kincsei központ, ahol a természetvédelemmel kapcsolatos ajándéktárgyak megvásárlása mellett, szakvezetésre is jelentkezhetnek az érdeklődők.
Két éve, 2022-ben ünnepeltük Fellner Jakab, építészmester születésének 300. évfordulóját, amely jubileum kapcsán egész évben tematikus programok várták az érdeklődőket. Tata kiemelt alakjának életművét folyamatosan igyekeznek népszerűsíteni a szervezetek, idén négy napos eseménysorozat valósul meg a város különböző pontjain.
Brazil tánc- és harcművészeti kultúra, a capoeira mutatkozott be Tatán. A rendhagyó mozgásforma képviselői városunkban vettek részt egy háromnapos edzőtáborban, ahol a település értékeinek megismerése mellett, tudásukat és technikájukat is fejleszthették a résztvevők.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03