0:00 Híradó főcím
1:17 Többféle tematikus táborral kedveskedik az érdeklődőknek idén nyáron is a Kuny Domokos Múzeum. A régészet, a geológia és egyéb tudományágak mellett a művészeteknek is teret adnak, méghozzá a Palettata táborban, ahol ezúttal a középkori kódexek világával ismerkedhettek a fiatalok.
3:46 A moldvai hagyományok, táncok és tradíciók mentén szervezett ezen a héten közösségi programokat a Kenderke Néptánc Egyesület. Az intézményben kezdőknek és már gyakorlottabb táncosoknak is lehetősége nyílt a jellegzetes tánclépéseket kipróbálni, de kézműves foglalkozásokat, és folklór ismeretet is szerveztek.
7:12 A kulturális örökség digitalizáslását és reprodukálását támogató workshopot rendeztek Tatán a Német Nemzetiségi Múzeumban. A résztvevő intézményeket képviselő szakemberek széleskörű ismertetőt kaptak a kulturális javak digitalizálásáról.
10:02 Ismét felhívták a figyelmet a hétvégi triatlonversennyel kapcsolatos tudnivalókra az Old Lake Man szervezői. Az érvényes lezárások és forgalomkorlátozások listája elérhető a tata.hu-n, de a verseny menetéről és a legjobb szurkoló pontokról is beszámoltak.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03