0:00 Híradó főcím
1:18 Beszédekkel és a megemlékezés koszorúinak elhelyezésével fejezték ki tiszteletüket azok, akik részt vettek a július elsején tartott koszorúzáson. 136 éve, Tatán született Magyary Zoltán, akinek tiszteletére a Helytörténeti Egyesület állított először szobrot.
4:36 Közösségi térként és kulturális programok helyszíneként is fontos szerepet tölt be a nemrégiben átadott Magyary-ház. Július első napján egy konferencia zajlott az intézményben, ahol Magyary Zoltán munkássága mellett a közigazgatás modernizációját is megtárgyalták a jelenlévők.
8:01 A felújítási munkálatokat követően újabb kiállítással gazdagodott a Német Nemzetiségi Múzeum. A helyszínen a malomkerék mellett, már a belső terekben is hiánypótló tudással gazdagodhatnak az érdeklődők, a Dunabarátok 65 éves jelenlétét mutatja be a tárlat.
11:25 A város különböző közösségi helyszínei rendszeresen adnak bemutatkozási lehetőséget a helyi, fiatal művészeknek. A Talentum Iskola diákjai most egy Tata felirat megjelenését tervezték és valósították meg, amely alkotás a Zsigmond teraszt színesíti június végétől.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03