Több, mint 1,2 milliárd forintból újult meg az egykori Tiszti Klub, május végétől már tárt kapukkal várja a látogatókat a Magyary Zoltán Tudásközpont és Könyvtár. A helyszín könyvállománya meghaladja a 99 ezer példányt, de ezen kívül tanulószobával, helytörténeti- és konferenciateremmel, valamint coworking irodával is gazdagodott a házban elérhető szolgáltatások száma.
Május 28-án tartotta tisztújító taggyűlését a Komárom-Esztergom Vármegyei Építészkamara. A hivatás képviselői a Német Nemzetiségi Múzeumban találkoztak, ahol a legfontosabb napirendi pontok megtárgyalása mellett, szakmai előadásokat is meghallgattak.
Éves közgyűlését és szakmai konferenciáját szervezte meg az Által-ér Szövetség, május 30-án. A Városházán összesen 5 napirendi pontot tárgyaltak meg a felek, emellett kiemelt téma volt a Ramsari Városok Világtalálkozója is, amely eseménynek Tata biztosít helyszínt 2025-ben.
Idén 15. alkalommal került megrendezésre a Kossuth téren a Regionális Katonazenekari Találkozó. Az eseményre hagyományosan a Tatai Patara részeként kerül sor. A mostani koncertre Szentendréről, Debrecenből és Szolnokról is érkeztek vendégzenekarok, akik rendhagyó, humoros műsorral szórakoztatták a közönséget.
A mai napon a Tatai Televízió által kínált bemutatkozási lehetőséggel két képviselőjelölt és egy polgármesterjelölt kívánt élni. Délután 13:00-kor Kiss Tamás Fidesz-KDNP 2-es számú egyéni választókerület képviselőjelöltje, 15:00-kor Somogyi Balázs a FÜGE - FÜGgetlenek Együtt 6-os számú egyéni választókerület képviselőjelöltje, majd 16:30-kor Szalay Ildikó a TETT- Tegyünk Együtt Tudatosan Településünkért polgármesterjelöltje tartott sajtótájékoztatót.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03