0:00 Híradó főcím
1:17 Március elején mutatták be a Magyary-terv 3.0 vitairatát, amely dokumentum bárki számára elérhető. A városvezetés a lakosságtól is várja a publikációval kapcsolatos visszajelzéseket, de szakmai fórumsorozatot is szerveztek a fejezetekkel kapcsolatban.
4:07 Az Újhegyi Bölcsőde udvarában ültettek el 15 mandulafát, március 27-én, szerdán. A kezdeményezés egy városfásítási sorozat egyik meghatározó állomása is, hiszen a növényeket az intézmény kisgyermekei számára telepítették a helyszínre.
6:13 A tatai lóversenyzés történelmi aranykora címmel mutatta be legújabb könyvét Nieselberger Róbert. A helytörténeti publikációt több ezer oldal kutatási anyag előzte meg, amelynek végeredményekén a kiemelt lovas személyeket, helyszíneket és a sportággal kapcsolatos történeteket ismerhetnek meg az olvasók.
9:47 Március végén tartotta a hónap utolsó ülését a Honvéd Bajtársi Klub. A város egyik legaktívabb civil szervezete az év eleje óta számos programot valósított meg, legutóbb ennek tapasztalatait beszélték meg az érdeklődők, de a jövőre vonatkozó eseményekről is szó esett.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03