0:00 Híradó főcím
1:21 Január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, amely jeles dátumhoz idén is csatlakozott Tata. A településen hagyományosan műsorral készülnek a helyieknek, amely részeként most Berecz András és a tatai dandárzenekar produkcióját láthatta a közönség.
4:20 Január utolsó hétvégéjén ért véget a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és Tata Város Önkormányzatának közös ételosztás sorozata. A kezdeményezés részeként, 9 szombati napon várták az előre értesített rászorulókat a Művelődési házban.
7:38 Január 26-án mutatta be első önálló kiállítását Ollé Dániel, a Talentum Szakgimnázium egykori diákja. A tárlat anyaga egy korábbi Erasmus és Tehetséggondozó program támogatásának köszönhetően született meg, amelyet a következő időszakban a tatai közönség is megtekinthet az intézményben.
10:28 Tata Város Önkormányzata 2023-ban jelentette be csatlakozási szándékát az Európa Ifjúsági Fővárosa projekthez, amely pályázat előkészítése munkálatai már javában zajlanak. Az akció célja megszólítani a helyi diákokat, most az iskolákban folytatódnak a programhoz kötődő feladatok.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03