A kezdetektől, azaz 28 éve támogatja Tata Város Önkormányzata a Juniorka Bölcsőde és Óvoda működését. Az együttműködés során 41 millió forint segíti az intézményben zajló munkát, ahol több, mint 100 gyermek felügyeletéről és fejlődéséről gondoskodnak a szakemberek.
Január 24-én tervezőcsoport és a tatai szálláshelyek üzemeltetői is üléseztek a Városházán. A találkozó apropóját az Európa Ifjúsági Fővárosa -Tata 2027 című pályázat előkészülete adta, amely kezdeményezés lehetőséget ad bemutatni az adott település és az ott élő fiatalok kapcsolatát.
A Jázmin utcai Általános iskola negyedik osztályos tanulói vettek részt a Magyary Zoltán Tudásközpont és Könyvtár szervezésében megvalósuló Író-olvasó találkozón a Rendházban. A programon Mechler Anna legújabb könyvsorozatát ismerhették meg a diákok.
Júniusban nyitotta meg kapuit a felújított Malomkert, idén már tematikus képzéseken vehetnek részt az érdeklődők az autentikus helyszínen. A Jenő malomban ez alkalommal tésztakészítő workshop zajlott, ahol két recept alapjait is elsajátíthatták a megjelentek.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03