0:00 Hírszemle főcím
0:57 2023 több szempontból is kedvező esztendő volt az olvasás szerelmeseinek, ezen belül azoknak, akik szívesen ragadnak olyan könyvet, amelynek írójával azonos városban élnek. Tatán 3 remek írónő is megörvendeztette a közönséget, köztük Dományi Zsuzsanna is. A név sokaknak lehet ismerős, hiszen az alkotó hosszú évek óta a könyvtár munkatársa is, most azonban saját kötetével szólította meg az érdeklődőket, azon belül is a gyermekeket. A Boszi és Tücsök, avagy két jó barát a Karéjosból című mesekönyv nagy sikert aratott a családok körébe.
4:43 Szabó-Vincz Dóra neve sem ismeretlen az olvasó közösségnek. A szintén tatai kötődésű író, egy számára is teljesen új terepen próbálta ki magát, így egy komoly és hiánypótló témát érintő, novelláskötettel jelentkezett 2023-ban. A Kényszervallomások című könyv a kényszerbetegségről és az abból kivezető útról mesél, személyes tapasztalatok alapján.
9:44 Hidasi Judit írói pályája során, közel 15, témájában és műfajában is különböző könyvvel szolgált az olvasás szerelmeseinek. A Tatai Televízió stábjánák eddigi munkáiról és jövőbeli terveiről is beszélt, sőt, jó hírrel is szolgált a közönségnek, hiszen készülőben vannak a következő kötetei is.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03