0:00 Híradó főcím
1:15 Az „Európa Fővárosa Tata 2027” pályázattal kapcsolatban tartottak ülést a Városházán, ahol megalakult a tatai Ifjúsági Tervező Csoport. Az eseményen Rigó Balázs alpolgármester ismertette a jelenlévőkkel a pályázattal kapcsolatos legfontosabb, és legfrissebb információkat. A tervező munka januárban tovább folytatódik.
5:13 A hagyományoknak megfelelően december 6-án, Miklós napján számos intézménybe ellátogatott a Télapó. A tatai Fürdő utcai óvodában hagyományőrző műsorral, énekekkel és versekkel kedveskedtek az óvodások a Mikulásnak, aki minden kisgyermeknek ajándékkal készült.
9:09 December 6-án, Tata forgalmas utcáin lepte meg a járókelőket az ÁHI Jóga Egyesület Mikulása. A nagyszakállú, több, mint 2 kg szaloncukrot osztott szét a helyieknek, akik kortól, nemtől függetlenül, őszinte örömmel fogadták a közvetlen gesztust.
11:34 November 6-án tartotta soron következő ülését a Tatai Televízió Közalapítvány Kuratóriuma. A felek több napirendi pontot tárgyaltak meg, többek között a 2023-as évi költségvetésnek koncepcióját és az önkormányzati támogatást, valamint az elérhető pályázatokról is szó esett.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03