Híreink: Éljenek sokáig! (2023.10.05.)Videó: Regionális hírek, események:Híreink: Éljenek sokáig! (2023.10.05.)
Forrás: ÚjbudaTV, 2023/10/11 19:30

Híreink: Éljenek sokáig! (2023.10.05.)"Az Idősek Világnapja önmagában nem elegendő, erre a generációra minden nap figyelni kell, gondoskodni kell róluk. Hiszen ők voltak, akik ránk, az előző korosztályra vigyáztak. Vissza kell adni a segítséget, amit mi is kaptunk gyerekként” – mondta Dr. László Imre polgármester az Idősek Világnapja alkalmából az Újbudai Idősek Házában rendezett ünnepségen. Beszédében Krausz Ferencet, a Nobel-díjjal újonnan kitüntetett tudóst is megemlítette, akit az a generáció nevelt és tanított, akik előtt októberben tisztelgünk – tette hozzá.
Bakai-Nagy Zita alpolgármester munkáját is méltatta, aki egy olyan rendszert és szisztémát dolgozott ki, aminek köszönhetően számos színes program, lehetőség áll a 60 éven felüliek rendelkezésére Újbudán.
Bakai-Nagy Zita a jövővel kapcsolatban elmondta, hogy a mindennapi testi és lelki aktivitás érdekében – akár egy keresztrejtvény megfejtésén túl – érdemes minél több programon részt venni. Népszerűek például az állatterápiás programok, amiket az önkormányzat jövőre is szeretne megrendezni. A különböző generációk közös programjai is kedveltek: például az óvodásokkal közös kertészkedés és az óvodákba szervezett a mesenapok.
Az önkormányzat a lehetőségekhez és körülményekhez mérten mindent megtesz – mondta Bács Márton önkormányzati képviselő. Ezzel kapcsolatban említette meg a Vicus Alapítvány tevékenységét is. Varga Gergő önkormányzati képviselő egy könyvcsomagot adományozott az Idősek Házának tagjainak.
Az ünnepi műsor keretében egyebek között a Magyar Állami Népi Együttes lépett fel.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!

megjelölt videóidA videók előnézeti képének jobb alsó sarkában megjelenő gombbal tudsz videót hozzáadni a listádhoz. Ezek a videók mindaddig látszódni fognak itt jobb oldalt, amíg meg nem nézed őket.
jelenleg nincs videó a listádban
Napi bontás - 2024 Május »«
2024 Május
HKSzeCsPSzoV
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031