230927 HírszemleVideó: Regionális hírek, események:230927 Hírszemle
Forrás: Tatai Televízió, 2023/09/28 09:15

230927 Hírszemle0:00 Hírszemle főcím
0:58 Nagy sikerrel hívta életre, hagyományos sör délutánján a Német Nemzetiségi Múzeum. A kezdeményezés már több éve hiánypótló rendezvényként valósul meg a vármegyében, hiszen a főszervező tatai résztvevők mellett, a környező települések is aktívan veszik ki részüket a sváb esemény megvalósításából. Az idei felhívás az érdeklődőket is szép számmal megszólította, hiszen már a kezdés előtt megtelt az intézmény udvara a vendégekkel. A kezdeményezésről dr. Schmidtmayer Richárd múzeumigazgató beszélt bővebben a helyszínen.
4:57 A hagyományhoz híven zenével indult a rendezvény, amit, mint minden esztendőben, idén is a Szomódi Fúvószenekar biztosított. A csapat utánpótlással is rendelkezik, így Varjú László a formáció vezetője bízik abban, hogy hosszú életű lesz a településen a hagyományok népszerűsítése.
6:53 dr. Major Mária a baji Német Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület elnöke, minden esztendőben, így idén is pozitívan nyilatkozott a tatai rendezvényről. A környező települések sváb képviselői ugyanis fontosnak tartják, hogy életben tartsák a nemzetiségi tradíciókat, emellett kapcsolatokat építsenek és népszerűsítsék, hiánypótló tevékenységüket.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!

megjelölt videóidA videók előnézeti képének jobb alsó sarkában megjelenő gombbal tudsz videót hozzáadni a listádhoz. Ezek a videók mindaddig látszódni fognak itt jobb oldalt, amíg meg nem nézed őket.
jelenleg nincs videó a listádban
Napi bontás - 2025 Július »«
2025 Július
HKSzeCsPSzoV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031