0:00 Hírszemle főcím
0:59 20 éves a Tata és Térsége Civil Napok. A fesztivál működtetője a ma már Egyesületként működő Tata és Térsége Civil Társulás, egyfajta ernyőszervezetként dolgozik, a környéken munkálkodó közösségek alkalmi, vagy épp rendszeres együttműködését segíti a mindennapokban. Az itt élőket minél nagyobb számban szerették volna bevonni a civil életbe, ennek pedig egy jó eszköze lett az a kezdeményezés, melynek keretében minden esztendő őszén bemutatkoznak, és közös programokkal jelentkeznek a különféle csoportok. Az első Tatai Civil Nap 2003-ban külföldi mintára jött létre Izing László szervezésében.
7:23 A városban több, mint 70 civil szervezet működik, kik aktívabbak, kik kevésbé vesznek részt az Társulás munkájában, de szervezet vezetőjének tapasztalata az, hogy a kínálat rendkívül sokszínű, és igen változatos témakörökben igyekszik megszólítani a tataiakat. AZ idei programban több jeles és szimbolikus évfordulóról is megemlékeznek, ezeket Domonkos Ágnes, a Tata és Térsége Civil Társulás elnöke részletezte.
10:40 A szeptember 9-e és 30-a között zajló programok nyitánya egy nagyszabású fesztiválnap lesz, melynek befogadó helyszíne azúttal az angolkerti Kiskastély és a Szabadtéri Színpad környéke lesz. Dr. Cseh Georgina, a Városkapu Zrt. új ügyvezetője kiemelte, a közművelődési céljaik megvalósítása érdekében rendszeresen és szívesen dolgoznak együtt, támogatják a Tata és Térsége Civil Társaulás programjait.
12:54 A Civil Napok sorozatban debütál a Magyary Zoltán Tudásközpont és Könyvtár, melynek munkatársai sok éve elhivatott támogatói a civil közösségek kezdeményezéseinek. A részletes programot Sinkó Ildikó az intézmény szakmai vezetője ismertette.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03