0:00 Hírszemle főcím
1:14 Idén augusztus 13. és 24. között már a 24. alkalommal rendezték meg a Tatai Barokk Fesztivált. A komplex művészeti rendezvény nemzetközi hírű zeneművészek koncertjeivel, képzőművészeti programokkal és előadásokkal várta az érdeklődőket, ilyenkor a fókuszba kerültek a grófi családhoz köthető épített örökségi emlékek is. A több, mint két évtizedes hagyománnyal büszkélkedő kezdeményezés pedig nem csak a zenetörténeti korszak kedvelőinek páratlan lehetőség, hanem azoknak a fiatal és fejlődni vágyó zenészeknek is, akik a Schiffer Ervin Nemzetközi Zenei Mesterkurzusra érkeznek a városba. Ők aktív közreműködi a programoknak, és az itt töltött időszak alatt egy teljes repertoár tökéletesítésén dolgoztak. A részleteket Dezső Marianna, zongoraművész, a tatai Barokk Fesztivál és a Mesterkurzus szervezője foglalta össze.
7:56 A Schiffer Ervin Nemzetközi Zenei Mesterkurzus nemzetközi hírű művésztanárai csapatként működve segítik a fiatal muzsikusok fejlődését, és igyekeznek bevezetni őket a kamarazene világába, annak minden kihívásával és szépségével együtt. A kurzus szakmai nívója mellett szól az is, hogy idén különösen nagy létszámban éltek a lehetőséggel a külföldi hallgatók, szinte a világ minden tájáról. Sebestyén Katalin hegedűművész a kezdetek óta szervezője a programnak, és azóta is oszlopos tagja a tanári karnak.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03