0:00 Híradó főcím
1:21 Tátus Tímea rendszeresen szervezet vezetett sétákat a városban, amely kezdeményezések a helyiek számára is sok új, illetve kevésbé ismert információkat tartogat. Augusztusban azonban egy rendhagyó helyszínen, a Kőfaragóház környezete mutatkozott be jobban az érdeklődők előtt.
4:18 Immáron második alkalommal látogat Tatára a Voice&Brass formáció. A zenekart négy testvér erősíti, akik a rézfúvós hangszerek népszerűsítését tűzték ki célul. Legutóbb a Vár környezetében szerveztek koncertet, ahol a barokk kor egy kevésbé ismert hangulatát elevenítették meg.
7:03 Juhász Zsuzsanna, tatai iparművész munkássága már méltán elismert városunkban és az országban egyaránt. A Barokk Fesztiválon már hagyomány, hogy különleges ruhakölteményei bemutatkoznak, így idén is színes összeállítást láthatott a közönség.
9:34 A Tatai Sporthorgász és Környezetvédő Egyesület a szezonban számos megmérettetést szervezett. A hagyományokhoz híven, augusztus 20-án is próbára tehették tudásukat a pecások, akik a reggeli és kora délelőtti órákban vártak a kapásokra.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03