0:00 Hírszemle főcím
0:52 Megyénkben adták át az ország 10. Görpályáját, az Aktív Magyarország program Görpálya programjának támogatásával elkészült esztergomi beruházás akár versenyek rendezésére i alkalmas. A mintegy 100 millió forint értékű fejlesztésre a fiatal helyi sportolók kezdeményezésére pályázott az önkormányzat. A területet egy korábbi kerékpáros pálya szomszédságában alakították ki, hiszen a deszkások korábban a belvárost és a korábban felújított tereket, utcákat használták sportolásra- nyilatkozott az ünnepélyes átadón Hernádi Ádám polgármester.
2:24 Takács-Kiss Márta, a Magyar Országos Görkorcsolya és Gördeszka Szövetség képviseletében arról beszélt, a programnak köszönhetőn, a fiataloknak ma már országszerte egyre több lehetőségük van jó minőségű, és a szakmai szempontoknak megfelelő körülmények között hódolni a sportnak, kiemelte azt is, hogy ez nem csak a hobbi, de a profi spot utánpótlás nevelésében is előny.
4:24 Révész Máriusz, a Miniszterelnökség Aktív Magyarországért felelős államtitkára az elmúlt évek tapasztalataival kezdte beszédét, a magyarok sportolási szokásaival kapcsolatban. Hangsúlyozta, a fiataloknak élményre, kalandra van szükségük, hogy egy-egy mozgásforma vonzóvá váljon számukra, épp ezért nem megszabni kell, mit sportoljanak, hanem színes lehetőségeket kínálni számukra.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03