0:00 Híradó főcím
1:22 Mozgalmas napokon vannak túl az Terepakadály futó Európa bajnokság szervezői, a most hétvégén zajló kihívásra rengeteg versenyzőt várnak, akikkel szombaton például az Öreg tó partján is találkozhatnak az érdeklődők. Fontos azonban, a verseny a közúti forgalmat is befolyásolja majd, több helyen szakaszos, még máshol teljes lezárással kell számolni június 10-én.
4:51 Eseménydús családi napot szervezett születésnapja alkalmából a Máltai Játszókert, a Jázmin Utcai Általános Iskola udvarán. A helyszínen már 8 esztendeje járulnak hozzá a családok és a gyermekek tartalmas időtöltéséhez.
6:51 Ritka ám annál kellemesebb fúvós hangszer örvendeztette meg a zenekedvelő közönséget a Menner Bernát Zeneiskolában. A Liszt Ferenc hangversenyterem színpadán olyan fiatal tehetségek adtak ízelítőt tudásukból, akik évek óta fagotton tanulnak játszani.
9:52 Idén az Esterházy kastély és környéke adott otthont a Tatai Celőkék történelmi íjászversenyének. Mint mindig a szervezők most is igyekeztek újítani, és meglepni a résztevőket, így aztán a sport, és a hagyományok tisztelete mellett a várossal kapcsolatos ismeretterjesztés is helyet kapott.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Tatai Televízió, 2023/11/30
Tatai Televízió, 2023/11/30
Tatai Televízió, 2023/11/30
Tatai Televízió, 2023/11/30
Tatai Televízió, 2023/11/30
Tatai Televízió, 2023/11/30
Tatai Televízió, 2023/11/30
Tatai Televízió, 2023/11/30
Tatai Televízió, 2023/11/30