230516 HírszemleVideó: Regionális hírek, események:230516 Hírszemle
Forrás: Tatai Televízió, 2023/05/16 20:15

230516 HírszemleVégéhez ért a Komárom-Esztergom Vármegye Önkormányzat által szervezett megyei identitás program. Május 13-án Tatán szervezték meg a Mozdul a Megye sportvetélkedőt, ahol összesen 5 csapat tehette próbára tudását a játékos feladatok során. A helyi döntőt 6 esemény előzte meg, ahol a különböző járások delegált csapatai versenyezhettek, végül az ott legjobbnak bizonyuló formációk érkeztek az Edzőtáborba, hogy elnyerjék a Legsportosabb település címet. A kezdeményezés célját Popovics György a Vármegyei Önkormányzat elnöke fogalmazta meg.
Tata Város Önkormányzata rendszeresen kap megkeresést különböző eseményekről, így örömmel fogadta a városvezetés a vármegyei vetélkedő lehetőségét. A településen élők kiemelt feladatként kezelik a generációk együttműködését és a fiatalok motiválását, közösségépítő rendezvények megvalósítását, amelyet Rigó Balázs alpolgármester fejtett ki.
A 7 alkalmas vetélkedősorozaton Esztergályos Patrik, ifjúsági olimpiai bajnok magyar párbajtőröző is részt vett, mint a zsűri egyik tagja. Elmondása alapján örömmel látja, hogy Tata aktív programoknak ad otthont és már országos szinten is elismert a település.
A döntő eredményhirdetése a Májusi Zsongás című, szintén vármegyei programon valósult meg. A sorozatot végül a házigazda, Tata csapata nyerte. Bencsik János, országgyűlési képviselő a délutáni rendezvényen hívta fel a figyelmet a települések közötti kapcsolatépítés fontosságára, továbbá egy nagyszabású fejlesztést is bejelentett a helyszínen.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!

megjelölt videóidA videók előnézeti képének jobb alsó sarkában megjelenő gombbal tudsz videót hozzáadni a listádhoz. Ezek a videók mindaddig látszódni fognak itt jobb oldalt, amíg meg nem nézed őket.
jelenleg nincs videó a listádban
Napi bontás - 2025 Július »«
2025 Július
HKSzeCsPSzoV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031