Tata Város Önkormányzata kitüntetéssel és Zsigmond Király díjával is elismerte Cs. Kiss Ernő fafaragó kiemelkedő munkáját. A tatai kötődésű művész 2018-ban hunyt el, tiszteletére egykori házánál állítottak emléktáblát. Az esemény az egykori alkotó életútját is ismertették a megjelentekkel.
A legfrissebb statisztikák alapján csökkent a kerékpárosokat érintő balesetek száma. A tendenciát szem előtt tartva, idén prevenciós programsorozatot szervez a vármegyei Rendőr-főkapitányság, amelynek legutóbbi eseménye Tatán az Építők Parkjában valósult meg.
A tatai és tatabányai Diákönkormányzat is közreműködött a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzati Társaság legutóbbi programján. A szervezetek közötti munka a fiatalokat érintő kérdésköröket érintette, így most a középiskolások vettek részt a hiánypótló felmérésen.
Napindító jógával és hajnali fotózással indult a Föld Napja a tatai Fényes Tanösvényen. A Tatai Városkapu Közhasznú Zrt. kezdeményezésére, program lehetőségekben gazdag szombat várta a helyieket, akik akár virágpalántákat is vásárolhattak a helyszínen.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03