Április 22-én a Piarista Rendházban szervezte meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Közép-dunántúli Regionális Küldöttgyűlését. A megjelentek a vármegyét érintő kiemelt témákkal foglalkoztak, megtárgyalva az elmúlt esztendő tapasztalatait.
Idén elmaradt a Menner Bernát Zeneiskola Vízkereszt napi koncertje, azonban nem maradtak fellépés nélkül az intézmény növendékei. A fiatal tehetségek a Güntner Aréna Városi Sportcsarnokban adtak két felvonásos hangversenyt, ahova hamar elkelt a közel 1000 db támogatói jegy.
A Föld napja alkalmából szervezett szemétszedést a Vérteserdő Zrt. A Tavaszi Nagytakarítás részeként Tatabányán, illetve a tatai-környei-vértesszőlősi hármashatáron tevékenykedtek az önkéntesek. A kezdeményezés részeként 4 konténernyi hulladékot gyűjtöttek össze a résztvevők.
A tudományos területekre invitálta legutóbb a kirándulni vágyókat a Vasutazz velünk. A közel 150 fős társaság április 22-én, szombaton kelt útra, hogy két ismert magyar tudós munkásságát, életútját megismerje. Az egyik expressz névadója Öveges József fizikaprofesszor volt. A résztvevők Tatán is jártak, ahol látványos fizikaórán vehettek részt, de megkoszorúzták a legendás pedagógus tóparti szobrát is.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03