Dr. Aradszki: A béke pártján vagyunk!Videó: Regionális hírek, események:Dr. Aradszki: A béke pártján vagyunk!
Forrás: Buda Környéki TV, 2023/04/02 14:15

Dr. Aradszki: A béke pártján vagyunk!"Nagy tisztelettel köszöntöm a sajtó megjelent képviselőit! Az érdi sajtó sajnos megint nem jött el a sajtótájékoztatómra.
Itt állunk Érden a Hősök terén az I. és II. világháborúban elhunyt érdi hősök emlékműve előtt.
A helyszínt az adja, hogy a szomszédunkban háború dúl immár több mint egy éve. Ez a háború 100 ezrek életét fenyegeti, több tízezer a halottak, sebesültek száma.
Falvak, városok, óvodák, iskolák dőltek össze, romboltak le a harci cselekmények során. Magyarország országgyűlése egy békepárti határozatot hozott, amelyben a harcok abbahagyására, békére szólít fel, elismerve Oroszország agresszióját és elismerve, hogy Ukrajnának joga van az önvédelemhez. De a háború következményeként már említettem nagyon sok halott, sebesült, árva van és Ukrajnában és mindemellett Európát is sújtja az a szankciórendszer, amit az Európai Unió kötelezően elrendelt az európai országok számára, és így hazánk számára is. Ezek a körülmények, ez a háborús helyzet indította arra a Parlamentet, hogy békepárti határozatot hozzon. Gyurcsány Ferenc és a $baloldal tagjai nem szavazzák meg a békepárti határozatot. 130 Fidesz-KDNP-s képviselő szavazta meg, 24-en ellene szavaztak és a Gyurcsány párt nem nyomott gombot, azaz nem szavazott. Ebbe a Gyurcsány pártba sokan vetni részt, sok politikus gondolja azt hogy nem a békére kell szavazni. Köztük van az Érden élő Bősz Anett és kellően alapos feltételezéssel gondolhatjuk, hogy Csőzik László úr is. Mert ők ennek a $baloldalnak a tagjai, akik nemet mondtak a békepárti határozatra. Tették ezt annak ellenére, hogy a magyar emberek békét akarnak.
Így amikor pénteken nemet mondtak a békepárti határozatra, akkor ismét bizonyították, hogy a dollárokért cserébe a magyar emberek többségével mennek szembe. Ismét a háborút választotta a béke helyett. Gyurcsány Ferencék ezzel újra emlékeztetnek minket arra, hogy amikor a nemzet érdekeinek képviseletéről van szó, rájuk nem számíthatunk. Az elmúlt 100 év szomorú tapasztalata, hogy a marxista-leninista hagyományokra építve a baloldal mindig háborút akar. Harcolni akarnak a burzsoázia ellen, klerikális jó ellen, a nemzeti eszme és a történelmi igazságok ellen. Az emberi lelkek és a normalitás ellen. Nyomukban mindig pusztulás, szenvedés, a halál járt és jár ma is. Hiszen a mai neomarxista európai baloldal ugyanezt teszi, és ők ebben most is hűségesen követik őket. Ők a hazai pincsi kutyák. A magyarországi $baloldal. Háborút akarnak, mert a zavarosban mindig könnyebb halászni. Háborút akarnak, mert akkor lerombolhatják az erőteljesen épülő nemzeti öntudatot és az emelkedő magyarságot. Pusztítani akarnak, ahogy tetszik már egy ideje a hazai közéletben. Felcsillan általuk a Sátán törekvése, a diaboloszé, aki minden szépet és jót szét akar rombolni. Mi azonban a béke pártján állunk továbbra is és meg fogjuk védeni hazánkat, attól hogy belesodródjon a háborúba. Isten óvja Magyarországot! És mihamarabb jöjjön a béke!
Dr. Aradszki András, országgyűlési képviselőAz objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!

megjelölt videóidA videók előnézeti képének jobb alsó sarkában megjelenő gombbal tudsz videót hozzáadni a listádhoz. Ezek a videók mindaddig látszódni fognak itt jobb oldalt, amíg meg nem nézed őket.
jelenleg nincs videó a listádban
Napi bontás - 2024 Május »«
2024 Május
HKSzeCsPSzoV
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031