1963-ban született Budapesten. 1989-ben végzett a JATE Bölcsészettudományi Karán, történelem-filozófia szakon. Ugyanott 1995-ben egyetemi doktori címet, a Janus Pannonius Tudományegyetemen 1998-ban pedig PhD-fokozatot szerzett. Kutatási területe a 19. századi magyar történelem, különös tekintettel annak egyháztörténeti vonatkozásaira, illetve az 1848/49-es szabadságharc történetére. Tanulmányait számos szakfolyóirat közölte. 18 önálló kötet szerzője. Számottevő hazai és nemzetközi ösztöndíjat nyert el. A Magyar Történelmi Társulat Csongrád Megyei Szervezetének, valamint a SZAB Filozófiai és Történeti Szakbizottsága Magyar Történeti Munkabizottságának tagja, a Délvidék Kutató Központ elnöke. 1990 óta dolgozott a szegedi főiskolán, 2000. július 1-től főiskolai tanár. 2004. dec. 1-jén a PTE-n tartotta meg habilitációs előadását, míg az MTA doktora címet 2019-ben szerezte meg. 2011. február 1-jétől a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának oktatója, majd 2018-tól nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!