210610 HíradóVideó: Regionális hírek, események:210610 Híradó
Forrás: Tatai Televízió, 2021/06/11 10:15

210610 HíradóJelentősen megnőttek a költségek néhány korábban elnyert pályázat esetében, Tatán, ezért a kormány 720 millió forintos kiegészítő támogatást ítélt meg a városnak. Az összeg biztosítja a már megkezdett beruházások befejezését, és azt is, hogy a még el nem indított fejlesztések megvalósulhassanak.
Ismét elindul a Nyári Diákmunka Program. A fiatalok június 15-től regisztrálhatnak az illetékes járási hivatalnál, ha az önkormányzat különböző intézményeiben, vagy az előző évekhez hasonlóan a mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás területén szeretnének munkát vállalni.
Beszámoló közgyűlését tartotta ma a Honvéd Bajtársi Klub, az 50 éves fennállását ünneplő közösség közgyűlésén a vezetőség beszámolt a tavalyi év eredményeiről illetve az idei programtervezetéről is. A beszámolók után átadták a hagyományos elismeréseket.
Június 21-től kezdetét veszi a táborozási időszak a Kuny Domokos Múzeum szervezésében. Első alkalommal geológiai témakörben várják programok a legkisebbeket, ezen kívül még négy tematikus tábor közül választhatnak az érdeklődők. A nyári foglalkozások közül három díjmentesen fogadja a körzet gyermekeit, családjait.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!

megjelölt videóidA videók előnézeti képének jobb alsó sarkában megjelenő gombbal tudsz videót hozzáadni a listádhoz. Ezek a videók mindaddig látszódni fognak itt jobb oldalt, amíg meg nem nézed őket.
jelenleg nincs videó a listádban
Napi bontás - 2024 Március »«
2024 Március
HKSzeCsPSzoV
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031