210601 HíradóVideó: Regionális hírek, események:210601 Híradó
Forrás: Tatai Televízió, 2021/06/02 09:45

210601 HíradóMájus 25-én hivatalosan is megnyitotta kapuit a látogatók előtt a felújított Esterházy-kastély. A nagy múltú épület már az első héten számos látogatót és csoportot vonzott. Hétfőn Tata Város Képviselő testülete számára tartottak tárlatvezetéssel egybekötött kastély bejárást.
Több, mint 130 fő búcsúzott a Vaszary János Általános iskolától, május utolsó pénteki napján. A vírushelyzetre való tekintettel idén is rendhagyóan zajlott a ballagás. A hivatalos ünnepségen csak a tanulók vehettek részt, azonban a rendezvény végén egy búcsú kört tettek az intézmény körül a ballagó fiatalok.
Istentisztelettel egybekötött könyvbemutatónak adott otthont a Tatai Református Templom május 30-án. Az érdeklődők Bálint Csaba, Az élő kő üzenete című kötetét ismerhették meg. A mű az épület felújítása során talált tárgyakat és azok eredetét mutatja be az olvasónak.
Május 15-én indult és várhatóan egy programsorozatként él tovább a TópART21, a kikerülhetetlen művészet nevet viselő tóparti kulturális rendezvény. A kiállítók között nem csak tatai művészek alkotásait láthatják az érdeklődők, a szervezők nemzetközinek titulálják a művészeti akciót.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!

megjelölt videóidA videók előnézeti képének jobb alsó sarkában megjelenő gombbal tudsz videót hozzáadni a listádhoz. Ezek a videók mindaddig látszódni fognak itt jobb oldalt, amíg meg nem nézed őket.
jelenleg nincs videó a listádban
Napi bontás - 2024 Április »«
2024 Április
HKSzeCsPSzoV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930