201214 HíradóVideó: Regionális hírek, események:201214 Híradó
Forrás: Tatai Televízió, 2020/12/14 22:45

201214 HíradóIdén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tatai csoportja. A kerek évforduló alkalmából összesen 8 alkalommal nyílik lehetőség a hátrányos helyzetű személyeknek, hogy ételosztáson vegyenek részt. Az önkormányzat, a szeretetszolgálat és a helyi vállalkozók kezdeményezésének első alkalma december 12-én volt.
Idén is a várárokban várja a tataiak a hagyományos halvásár. A vevők körében évek óta az élő ponty legnépszerűbb, de amur, harcsa, keszeg, kárász és pisztráng is szerepel a palettán. A karácsonyi halvásár december 23-ig, nyitva tartási időben látogatható, szigorú higiénés szabályok betartása mellett.
Facsemetéket ültettek a Tünde utcában december 12-én, szombaton. A területen már korábban elöregedés miatt vágtak ki fenyőket, de a kezdeményezés során, tölgyfák pótolják majd az örökzöldek hiányát. A fa ültetésben a körzet lakói is segítséget nyújtottak.
Tatai, Komáromi, Kömlődi és rendhagyó kivitelezéssel, de Szovátai rászoruló, valamint hátrányos helyzetű gyermekek karácsonyát teszi szebbé idén is az 1 doboz 1 mosoly akció. Testvérvárosunkba, múlt hét szerdán, a megyei intézményekbe a mai napon vitték el az ajándékokkal teli dobozokat. A felajánlásokat az ünnepi időszakban kapják majd meg a gyermekek.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!

megjelölt videóidA videók előnézeti képének jobb alsó sarkában megjelenő gombbal tudsz videót hozzáadni a listádhoz. Ezek a videók mindaddig látszódni fognak itt jobb oldalt, amíg meg nem nézed őket.
jelenleg nincs videó a listádban
Napi bontás - 2024 Április »«
2024 Április
HKSzeCsPSzoV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930