Videó: Regionális hírek, események:"Ne riadjon vissza az igaz szó kimondásától” - Wittinghoff Tamás '56 emlékére írt ünnepi beszéde
Forrás: Buda Környéki TV, 2020/10/23 10:15
Rendkívüli időket élünk megint, mint annyiszor a történelmünk során. Ezúttal egy világjárvány írja át immár nem csak a hétköznapjainkat, de az ünnepeinket is.
Mivel nem emlékezhetünk meg a szokott módon az 1956-os forradalmunkról sem, tekintsük hát ezt egy lehetőségnek, hogy a megszokott díszletek és külsőségek nélkül, a lényegre koncentrálva közelíthetünk az ünnephez.
1956-ot követően, egészen a rendszerváltásig nem lehetett nyíltan beszélni a forradalomról, a legtiltottabb témák közé tartozott, így természetesen mély hallgatás övezte.
Kizárólag a családokon belül hangozhattak el őszinte szavak, attól függően hogyan viszonyultak a szülők az egykori eseményekhez.
Vagy esetleg a Szabad Európa Rádióban, az Amerikai Egyesült Államok kormánya által létrehozott adón, mely a hidegháború kezdetén indult, azzal a céllal, hogy híreket és információkat sugározzon Kelet-Európába, Közép-Ázsiába és a Közel-Keletre, azokba az országokba, ahol a kormányzatok betiltották vagy akadályozták az információk szabad áramlását.
Szomorú aktualitás, hogy „három évtizeddel a hidegháború vége után visszatért Magyarországra a Szabad Európa Rádió, amivel a fenntartó amerikai törvényhozás jelzést kívánt adni: elég volt a sajtószabadság lebontásából” – írta idén szeptemberben a Neue Zürcher Zeitung…
’56 után az iskolákban, mint oly gyakran a diktatúrákban, éppen az ellenkezőjét tanították annak, ami történt. Ellenforradalomnak, vagy éppen sajnálatos októberi eseményeknek nevezték a forradalmat és demokráciának hazudták a saját diktatúrájukat. Népi demokráciának… Ez is mutatja, hogyan válhat egy jelző, - ha nem is nyelvtani értelemben- fosztóképzővé, s a tartalom hogyan változik ezáltal épp az ellenkezőjévé.
A szocializmusnak hívott rendszer összeomlásához közeledve, az 1980-as évek vége felé, egyre több információ került napvilágra a közelmúlt történetéről, és a kortárs szemtanúk is bátrabban kezdtek beszélni. Tömegek döbbentek rá, hogy a legtisztább forradalmunkat hazudták el a felnövekvő generációk elől, hosszú évtizedeken át. Nagy Imre és társainak exhumálása, majd újratemetése, érzelmileg is átélhetővé tette mindenki számára az 1956-ban történtek hősiességét és tragédiáit.
Ahogyan egyre többet tudtunk meg, fokozatosan árnyalódott a kép, hiszen ez a forradalom is bonyolult, összetett, néha ellentmondásos folyamat volt.
Az újabb és újabb ismeretek rendszerezése, bemutatása, és a tárgyilagos viták helyett, a pártok egy része, már a rendszerváltást követő néhány év múltán elkezdte újraírni 1956 történetét. Bizonyos szereplőket, tendenciákat felnagyítottak, másokat igyekeztek kiradírozni a történtekből. A forradalom történetének, eseményeinek eltorzított bemutatása, egyre inkább azt a célt szolgálta, hogy e politikai erők aktuális lépéseit és törekvéseit igazolják, nem törődve azzal, hogy ennek mennyire volt köze a valósághoz.
A múltért folytatott harcnak egyik szomorú végkifejlete lett például Nagy Imre szobrának eltávolítása a parlament közeléből. Pedig nincs olyan, az eseményekkel tisztában lévő ember, aki ne tudná, hogy a híres, drámai hangú beszédét épp a Magyar Rádió, Parlamentben kialakított szükségstúdiójából közvetítették:
„Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt.
Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.”
Az emlékezetpolitikai küzdelmek is hozzájárultak ahhoz, hogy a nagyközönség fokozatosan elfordult és közönyös lett a forradalom emlékével kapcsolatban.
Göncz Árpád, egykori köztársasági elnökünk így beszélt erről a szomorú és tragikus folyamatról: „Életem legszebb, legértelmesebb élménye volt 1956. Ha nekem valamiért érdemes volt élnem: ez volt. Keserűséget érzek, hogy most milyen állapotban van, szétzüllötten, hazugságokkal meghalmozva, megosztó erőként.”
Nem véletlen ez a keserű hang, hiszen a 20. század második felének, számunkra legfontosabb eseményéről van szó, amely világpolitikai léptékben is mérföldkőnek számított. Egy apró ország feszült neki a világ legnagyobb katonai hatalmának, bizonyítva a nyugati közvélemény legnaivabb részének is, hogy a szovjet- rendszert katonai erővel kényszerítik rá Kelet-Európára.
Bibó István, a múlt század egyik legjelentősebb politikai gondolkodója,1956 novemberében, a világ országaihoz, a magyar parlamentből intézett egyik híres memorandumában így írt erről: „A harcban osztály- és felekezeti különbség nélkül részt vett az egész magyar nép, s megrendítő és csodálatos volt a felkelt nép emberséges, bölcs és megkülönböztetni kész magatartása, mellyel csupán a leigázó idegen hatalom és a honi hóhérkülönítményesek ellen fordult. Magyarország népe elég vérrel adózott, hogy megmutassa a világnak a szabadsághoz és igazsághoz való ragaszkodását.”
A beszéd folytatását itt olvashatja: budakornyekitv.huAz objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
