Videó: Regionális hírek, események:200803 Híradó
Már látogatható az idei Grotta, a képzőművészeti kiállítást már 8 éve rendezik meg a Kuny Domokos Múzeum munkatársai. A vár Törökkori bejárójában, a kortárs művészeti tárlat válogatott alkotásait most a Belső Fény témában készítették az alkotók.
Az esterházyak fő halászmesterének, Valasek Ferencnek 2016-ban állított emléktáblát az Öreg- tó partján a Tatai Helytörténeti Egyesület. A helyszínen a város, a horgászok és a haltermelők képviselői koszorút helyeztek el a hétvégén, és megemlékeztek modern magyar haltenyésztés megalapítójaként is ismert szakemberről.
Valasek Ferenc emlékének adózva, három éve Horgászversenyt is szerveznek a Cseke- tavon. A kezdeményezés egyre népszerűbb, sőt a megmérettetést több illusztris vendég, Magyarország néhány horgász nagykövete is megtiszteli minden esztendőben.
Tata Város Önkormányzata, a Footour Futó, Kerékpáros és Triatlon Sportegyesület valamint a Tatai Városkapu Zrt. idén augusztus 1-jén rendezte meg a 37. Tatai Minimaratont. Ahogy tavaly, úgy idén is kiegészült a verseny félmaratoni távval. A kihívást 1984 óta tartják városunkban, a verseny útvonala Tata legszebb részein vezeti végig a sportolókat.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Tatai Televízió, 2026/07/20
Tatai Televízió, 2026/07/20
Tatai Televízió, 2026/07/20
Tatai Televízió, 2026/07/20
Tatai Televízió, 2026/07/20
Tatai Televízió, 2026/07/20
Tatai Televízió, 2026/07/20