200727 HíradóVideó: Regionális hírek, események:200727 Híradó
Forrás: Tatai Televízió, 2020/08/04 11:15

200727 HíradóMintegy 260 millió forintból újul meg a Május 1. úttól a Naszályi és Mocsai út elágazásáig tartó útszakasz. Az 5 ezer négyzetmétert érintő beruházás jelenleg az aszfaltozási munkafolyamatnál tart. A projekt várhatóan ősz elejére készül el.
Tóth Vilmos a Tatai Televíziónál töltött 25 éves sportriporteri munkájáról írt könyvet, amelynek bemutatójára július 25-én került sor. A kötet a televíziózás műhelytitkai mellett, a város legfontosabb és legsikeresebb sport pillanatait is magába foglalja.
Több, mint 70 kilómétert tekertek le idén is a szőgyéni testvérváros polgárai. Az elmúlt évekhez híven idén is a település diákjai, pedagógusai ültek két kerékre, akiket a község esperese és polgármestere is elkísért. A tatai végállomáson különböző sportprogramok fogadták a kerékpárosokat.
Július 27-én vette kezdetét a Kuny Domokos Múzeum által szervezett helytörténeti tábor. A történelmi témákat is érintő turnus idén debütált először, összesen 15 gyermek részvételével. A tematikus tábor július 31-ig kínál programokat a résztvevőknek.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!

megjelölt videóidA videók előnézeti képének jobb alsó sarkában megjelenő gombbal tudsz videót hozzáadni a listádhoz. Ezek a videók mindaddig látszódni fognak itt jobb oldalt, amíg meg nem nézed őket.
jelenleg nincs videó a listádban
Napi bontás - 2024 Május »«
2024 Május
HKSzeCsPSzoV
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031