MINDANNYIAN NYERTESEKVideó: Regionális hírek, események:MINDANNYIAN NYERTESEK
Forrás: Globo TV, 2020/07/03 09:15

MINDANNYIAN NYERTESEKMinden versenyző éremmel térhetett haza a Szerencs-Bekecs-Taktaharkány-Tiszalúc-Köröm harminc és fél kilométer hosszú történelmi útvonalon megrendezett III. Körömi Rákóczi Emlékfutásról. A megmérettetésen tizenhat hat fős csapat és huszonkettő profi, illetve amatőr egyéni versenyző vett részt. Idén egy esős éjszaka utáni derült reggelen a Szerencsi Rákóczi Vár udvarán gyülekeztek a harmadik Körömi Rákóczi emlékfutás tántoríthatatlan nevezői, hogy megtegyék a Szerencs-Bekecs-Taktaharkány-Tiszalúc-Köröm közötti majd harminc és fél kilométer hosszú útvonalat. A résztvevőket Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnöke és vitéz Tóth Tibor, Köröm polgármestere köszöntötte, méltatva a női versenyzők részvételét a megmérettetésen. A futásra az eddigi legtöbb, összesen száztizenöt versenyző érkezett. Tizenhat hat fős csapat és huszonkettő profi, illetve amatőr egyéni induló állt a rajthoz. Az esemény ágyúdörgéssel vette kezdetét. A váltófutás első tagjait a szervező települések polgármesterei vezették fel az első néhány száz méteren, ahonnan később az egyéni futók is elindultak, köztük Tóth Tibor körömi polgármester is, aki mindig mezítláb teljesíti a harminc és fél kilométeres távot. A célba, a körömi Rákóczi-emlékparkba mindenki beérkezett. A hagyományos, koszorúzással egybekötött megemlékező és díjátadó ünnepséget a II. Rákóczi Ferenc Közösségi Házban tartották meg. A leggyorsabb egyéni versenyző Bulitka Lászó rendőr volt. Éjszakai műszak után, alvás nélkül, fáradtan, ám jól felkészülten érkezett a versenyre. Harmadikként a Debrecenből érkezett atléta, Ménes Anita futott be. Egyedüli nőként teljesítette a távot. Először vett részt ezen a versenyen. A verseny összes résztvevője, helyezéstől függetlenül nyert egy-egy kupát, érmet és pólót. Sőt még a célba nem érkezettek is kaptak egy emlékérmet. A megemlékező ünnepségen a Szlovákiából érkezett Péderi vegyeskar adott műsort. II. Rákóczi Ferenc szobra előtt Tállai András parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője, Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnöke, vitéz Tóth Tibor, Köröm polgármestere, a verseny útvonalát érintő települések vezetői és határainkon túlról érkezett önkormányzati és civil szervezetek képviselői helyeztek el koszorút.
További információk honlapunkon: http://globotv.hu/Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!

megjelölt videóidA videók előnézeti képének jobb alsó sarkában megjelenő gombbal tudsz videót hozzáadni a listádhoz. Ezek a videók mindaddig látszódni fognak itt jobb oldalt, amíg meg nem nézed őket.
jelenleg nincs videó a listádban
Napi bontás - 2026 Július »«
2026 Július
HKSzeCsPSzoV
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031