Július 19-én tartottak sajtótájékoztatót az Agostyánt és Tatát összekötő kerékpárút tervezetről. A 250 millió forint értékű vissza nem térítendő támogatásból, több, mint 4 km hosszú kerékpárút valósul meg, várhatóan 2020 év végéig.
A veszélyhelyzet megszűnésével, június 19-én, hivatalosan újra nyithatott a Kuny Domokos Múzeum. Az intézmény az elmúlt időszakban az online térben biztosított információkat az érdeklődőknek, június 3. hétvégéjén pedig már a Régészet napjára várják a látogatókat.
A hangszerek rendszeres fertőtlenítésével, valamint a tanulók közötti másfél méteres távolság biztosításával, június 2. hetében újra megnyithatott a Peron Music Tehetséggondozó Központ. Az intézmény pár kurzusa megmaradt online formában, de már a személyes találkozásokra is lehetőség nyílik az iskolában.
A labdarúgás népszerűsítése, valamint a szabadidő hasznos eltöltése céljából, idén júliusban is a Vaszary János Általános Iskola ad otthont a focitábornak. Az eseményre elsőtől, negyedik osztályos tanulókig várják a jelentkezőket. A napközis program során a gyerekek a futball rejtelmeit sajátíthatják el.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Tatai Televízió, 2024/05/10
Tatai Televízió, 2024/05/10
Tatai Televízió, 2024/05/09
Tatai Televízió, 2024/05/09
Tatai Televízió, 2024/05/09
Tatai Televízió, 2024/05/09
Tatai Televízió, 2024/05/09
Tatai Televízió, 2024/05/09
Tatai Televízió, 2024/05/09