TRIANON 100 A LEHETŐSÉG NAPJAVideó: Regionális hírek, események:TRIANON 100 A LEHETŐSÉG NAPJA
Forrás: Globo TV, 2020/06/05 19:15

TRIANON 100 A LEHETŐSÉG NAPJAÖkumenikus istentisztelettel, koszorúzással és gyertyagyújtással emlékezett Megyaszó a trianoni békediktátum aláírásának kerek évfordulójára június 4-én.
Az esemény istentisztelettel kezdődött délután a református templomban, ahol Mészáros István esperes hirdetett igét, rámutatva nemzetünk hibáira: Trianon az egyet nem értés, a széthúzás, az irigység az önzés traumája volt. Ez nap azonban lehetőség számunkra arra, hogy okuljunk hibáinkból és önvizsgálatot tartsunk, de lehetőség arra is, hogy hittel és reménységgel szolgáljuk saját közösségünket, mert ez népünk megmaradásának záloga – hangsúlyozta. Az istentisztelet után dr. Kiss Bertalan idézte fel a békediktátum történelmi előzményeit kiemelve: a legnagyobb kár az emberi lelkekben keletkezett - mondta, s hozzátette: nemzetünk lelkét kell tehát meggyógyítani. Ezért a mi felelősségünk a magyarok összetartozásának erősítése.
Az istentisztelet után megkondultak a harangok. A jelenlévők az emlékparkba vonultak, ahol Megyaszó Község Önkormányzata, és a Polgári Együttműködés Egyesülete nevében megkoszorúzták a 2014-ben állított trianoni emlékművet. Este - az összetartozás jeleként - őrtűzgyújtással zárult a megemlékezés.
http://globotv.hu/Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!

megjelölt videóidA videók előnézeti képének jobb alsó sarkában megjelenő gombbal tudsz videót hozzáadni a listádhoz. Ezek a videók mindaddig látszódni fognak itt jobb oldalt, amíg meg nem nézed őket.
jelenleg nincs videó a listádban
Napi bontás - 2025 Július »«
2025 Július
HKSzeCsPSzoV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031